Szórványkollégium az anyanyelvû oktatásért
Vajda György / Népújság/ 2013.12.16

Elindult egy folyamat

Kevesen tudják, hogy szeptember 16-ától Szászrégenben a római katolikus egyház volt bentlakásában, korábbi rendeltetésének megfelelôen, a kisfülpösi Szivárvány alapítvány szórványkollégiumot mûködtet. Az alapítvány vezetôje, Ady István magyarfülpösi református lelkipásztor mutatta be lapunknak az épületet.

– Azért indítottuk a szászrégeni szórványkollégiumot, hogy a Szivárvány Alapítvány által Magyarfülpösön gondozott, oktatott, I – IV. osztályt végzett gyerekeket ne engedjük el a világba úgy, hogy nem tudjuk követni tanulmányi eredményeik alakulását. Legközelebb Szászrégenben van lehetôségük általános, majd középiskolában magyarul tanulni. Kapóra jött, hogy üresen állt a szászrégeni katolikus egyházközség korábbi bentlakása, amelyet sajnos egy szerencsétlen tûzeset megrongált. Alapítványunk 25 évre béreli díjmentesen az egyháztól. Az épületet Portik János helybéli vállalkozó támogatásként saját cége anyagával és munkásaival tette rendbe július 9-étôl. Így költözhettek be a diákok az új tanév elején – mondta Ady István.

Azt is megtudtuk, hogy Fülpösön tizenhat I – IV. osztályos gyereket oktatnak, akik itt folytathatják tanulmányaikat. A diákok kényelmes szobákban laknak, az épületben reggeliznek és vacsoráznak. Mivel még nem tudtak a higiéniai szabályoknak megfelelô konyhát kialakítani, az ebédet a DIO Házban fogyasztják el a gyerekek. Jelenleg nyolc bentlakó van, a három hálószobában 12 diáknak van helye. Ezenkívül külön fürdôszoba, mellékhelyiségek, meditációs és közösségi terem áll a rendelkezésükre. Egyelôre a manzárdot lezárták, mert nincs anyagi lehetôség felújítani azt a szintet. Amennyiben azt is rendbe teszik, a szórványkollégium befogadóképessége elérti az 50 személyt.

A Görgény völgye, Vajdaszentivány és Szászrégen közeli települések farmjain dolgozó, magyar és vegyes családokból származó gyerekek mellett az elkövetkezendô idôszakban szívesen látnak olyan Felsô-Maros menti, Dedrád, Bátos környéki diákokat, akik a létszámcsökkenés miatt nem tudnak, de szeretnének magyarul tanulni.

A kollégiumban állandó felügyelet alatt vannak. Éjjel Csegedi Béla, nappal pedig Papp János, a tancsi általános iskola volt igazgatója foglalkozik velük, de önkéntes alapon német és román szakos tanárnô is segíti az oktatást. Sôt, sikerült az alapítványnak két fogorvost is megnyernie. Dr. Gidró Orsolya Fülpösön, míg dr. Zsigmond Zsolt Szászrégenben vállalta el a diákok ingyenes gondozását.

– A kollégium legnagyobb érdeme, hogy elindít egy folyamatot, amelyre egyre jobban oda kell figyelni a szórványban. Sajnos, rohamosan fogyatkozunk, nem tudunk magyar osztályokat indítani, és ez tovább fokozza a lemorzsolódást. Csak közös összefogással, egymás megsegítésével tudunk valamit tenni ilyen helyzetbe kerülô gyerekeink megmentéséért. Portik János, a tanárok és mindazok példája követendô, akik erejük, anyagi lehetôségük, tudásuk szerint megpróbálnak valamit tenni azért, hogy a helyzet ne romoljon. Szombaton egy közösségi oldal felhívására gyûjtôakció zajlott, ami szintén elismerést érdemel. De többre lenne szükségünk, ezért bármilyen felajánlást szívesen fogadunk, hiszen, bár az épület bérlése díjmentes, a fenntartási költségek nagyok – mondta Ady István.

A gyerekek teljes ellátást kapnak, hiszen nemcsak étkeztetik, tanítják, hanem öltöztetik is ôket, ami nem kis teher. A tiszteletes azt is elmondta, ha kell, képességeiknek megfelelôen magyar szakiskolákba, egyetemekbe irányítják ôket.